A papagáj szelídítés igazi türelemjáték!



A papagájok alapvetően társas lények és barátságosak, ezért lehetséges szelíddé és emberbaráttá szelídítésük, azonban ehhez időre van szükség, továbbá ismerni kell a papagáj szelídítés főbb lépéseit, mivel alapvetően bizalmatlan állatokról van szó. Ha a papagáj már felnőtt korában kerül hozzád, még a szokásosnál is keményebb dió, mivel jellemzően az első gazdájukhoz kötődnek igazán, és ilyenkor már korántsem biztos, hogy más embert is elfogadnak.

Papagáj szelídítás

Általánosságban elmondható, hogy a kisebb madarak viszonylag könnyen megszokják új környezetüket, azonban a nagyobb testű papagájok nehezebben fogadnak el új gazdát. Fontos, hogy amikor madarunk megérkezik, otthona már készen várja, és ne akkor alakítsunk rajta, amikor már beköltözött, mert ez még inkább stresszeli. Ha röptében vagy madárszobában fog lakni, akkor ajánlott eleinte kisebb helyre korlátozni az életterét például térelválasztó segítségével, amit könnyebben megszokhat.

Papagáj szelídítés során a megfelelő pszichológiai megközelítés is létfontosságú, ezek a madarak szeretik például a megszokott, rendszeres dolgokat.



Segít, ha közeledés közben beszélünk hozzájuk, de maga a közeledés óvatos legyen, és ha azt látjuk, hogy a papagáj hátrálni kezd, azt jelenti, hogy az intim szférájában vagyunk. Az a távolság, ahol még nyugodtnak érzi magát a madár, idővel csökkenni fog, viszont a fizikai kapcsolatot ne mi kezdeményezzük, várjuk meg, még a papagáj teszi meg az első lépést, és a hirtelen mozdulatokat mindenképpen kerüljük, akkor is, ha megcsíp minket. Ez nem támadás részükről, inkább csak ismerkedés. Amikor kézből próbáljuk etetni, érdemes reggel megejteni ezt, ilyenkor a legéhesebbek, és nagyobb eséllyel fognak közeledni hozzánk. A papagáj szelídítés időigényes folyamat, ami sok türelmet igényel, de mindenképpen megéri.

Ha már eléggé megbarátkozott velünk, felül kezünkre, illetve ujjunkra is, ami után jöhet a következő lépcsőfok, a vállra ültetés.

Ha még több trükköt és tippet tudnál meg, látogass el az arapapagaj.hu weboldalra!

Kérdésed van? SEGÍTÜNK!

Űrlapunk kitöltése után 24 órán belül felkeresünk!